Katolikus Karitász és Utcaapostoli Szolgálat Mélykút

AKTUÁLIS HÍREINK

Karitász lelki nap Öregmajorban

A mélykúti Katolikus Karitász és Utcaapostoli Szolgálat tagjai június 16-án, lelki napon vettek részt az öregmajori Báics birtok központi tanyáján.

A résztvevők kerékpárral, személyautóval érkeztek a helyszínre ahol a házigazda Báics Ernő fogadott mindenkit.

A lelki nap vendég előadója Ft. Gyöngyösi Balázs atya, a bajai Szt István templom plébánosa volt. Az egész napos alkalmon jelen volt Bolvári János atya, Goska és Katka tisztelendő nővérek is.

Elmélkedésének témája a Szt. Damján kereszt volt, majd rövid szünet után szentmise következett, amelyben Mikó Béla kántor úr közreműködött. Az ebéd utáni kiscsoportos beszélgetések is a kereszten látható személyekről, illetve az egyházi közösségeket érintő gondolatokról szóltak.

A négy csoportból egy-egy tag foglalta össze a beszélgetéseken elhangzottakat.

A programpontok közötti szabadidőben gyönyörködhettünk Ernő bácsi "arbarétumában", amely igazi helyszín volt a ferences lelkületű témákhoz.

A lelki nap a Lorettói litánia eléneklésével és papi áldással zárult.

Köszönetünket fejezzük ki Balázs atyának, hogy tanításával segítette közösségünk szolgálatának további eredményes végzését.



"Gyors segítség, tartós szeretet!" - 2017. március 19-26.

A mélykúti Katolikus Karitász és Utcaapostoli Szolgálat nagyböjti gyűjtésének eredményeképpen közel 600 kg tartós élelmiszert adtak át az utcaapostolok 120 helyi családnak. A segélyből főleg sokgyermekes családok és magányosan élő idős emberek részesültek.
Köszönetünket fejezzük ki, minden jó szándékú embernek, akik az elmúlt hetekben templomainkba, a plébániára elhozták, vagy a mélykúti Weisz üzletek adománygyűjtő pontjain helyeztek el tartós élelmiszert. Isten fizesse meg bőségesen!

"Szabad fogas" akció - 2017. január 10-től

A nagy hidegre való tekintettel a mélykúti Katolikus Karitász és Utcaapostoli Szolgálat is bekapcsolódott abba az országos "Szabad fogas" akcióba, melynek keretén belül téli kabátoknak, meleg ruháknak biztosítunk helyet, szabad hozzáféréssel, felügyelettel.
Akinek van otthon fölösleges kabátja, kesztyűje, meleg nadrágja vagy bármilyen ruhaneműje, a Katolikus Közösségi Ház kapubejárójában el tudja helyezni, az igazán rászorulók pedig hozzá tudnak jutni.

Magányosok karácsonya - 2016. december 24.

A mélykúti Katolikus Karitász és Utcaapostoli Szolgálat meghívását 150 mélykúti magányosan élő személy fogadta el, hogy együtt, közösségben ünnepelhesse Jézus születését. Az ünnepi műsort a Színkópé Színitanoda tagjai adták elő, Börcsökné Kiss Erzsébet vezetésével. A szentmisében - melyet Bolvári János plébános úr és Szécsényi Attila káplán úr mutatott be - közreműködött a Szederinda Citerazenekar és Mikó Béla kántor úr. Köszönjük, hogy a Béke Étterem ismét rendelkezésünkre állt az ünnepség megrendezéséhez. A finom karácsonyi kalácsokat pedig a Weisz Pékség ajánlotta fel. Minden megjelent személynek, segítőknek, beszállítóknak, közreműködőknek köszönetünket fejezzük ki, hogy ismét együtt ünnepelhettük a szentestét.

Kitüntetés - Kalocsa, 2016. november 12.

Kovács Mihályné a Mélykúti Karitász és Utcaapostoli Szolgálat tagja, a Szent Erzsébet Utcaapostoli régió vezetője, kitartó, példamutató szolgálatáért elismerő oklevelet vehetett át Dr. Bábel Balázs érsek úrtól a 2016. november 13-i Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei ünnepségen.

Gratulálunk Franciskának! További szolgálatához jó egészséget és sok kegyelmet kívánunk!






További képek a Fotógalériában láthatók.

Idős-beteg testvéreink vodicai zarándoklata - 2016. október 1.

További képek a Fotógalériában láthatók.

Az idén volt a 23. zarándoklat Vodicára, melyet a mélykúti Plébániai Karitász és Utcaapostoli Szolgálat szervezett.

A szokásokhoz híven október első szombatján látogattuk meg a kedvelt bácskai Mária kegyhelyet. Az utcaapostolok azokat a 80 év feletti személyeket és beteg testvéreinket szólították meg, akik saját erejükből nehezen tudnának eljutni ide. Kelebiáról és Homorúdról is csatlakoztak a mai alkalomhoz.

A beköszöntő imát és éneket követően a verbita nővérek vezetésével Rózsafűzért imádkoztunk, alatta gyónási lehetőség volt. Ezt követően Szécsényi Attila káplán atya - mint főcelebráns - és Bolvári János plébános atya szentmisét mutatott be a betegek kenete kiszolgáltatásával. A szentmise végén a nővérek elmélkedését hallgathattuk.

Ezek után következett a szokásos agapé - a finom lakodalmas kifli és tea. A szép napos őszi időben lehetőség nyílt beszélgetésre és magán imádságra is. A Lorettói litánia elimádkozásával zárult a zarándoklat. A buszokkal hazaindultak a zarándokok, kérve a Szűzanya közbenjárását, hogy egy év múlva is eltudjunk jönni Vodica-Máriakönnye szép zarándokhelyre.

KRISZTUS SZERETETE SÜRGET MINKET!